== ^ ==

Részletek:

A zsűri

Résztvevők

Program

Elérhetőségek
 
Mediapartnerek:
Faclia
UjMagyarSzó
RadioMuzical
PaprikaRádió

Másodszorra a Kolozsvári Magyar Operában

Bartók Béla

Nemzetközi Operakarmester-verseny

Május 29 – Június 10, 2007

Társszervező:
Blue Danube Musik Impresario GmbH (Bécs)

***

Nyugodtan kezdhetem úgy is rövid mondandómat, hogy „Ki hitte volna?” Ki hitte volna két évvel ezelőtt, hogy sikerülni fog megvalósítani a nagy tervet, valósággá munkálkodni a nagy álmot: megszervezni Kolozsváron, ebben a nem túl nagy kelet-közép-európai városban az operakarmesterek Bartók Béláról elnevezett első világversenyét? Nem a verseny megálmodóiban, a Kolozsvári Magyar Opera közösségének ügybuzgóságában, kitartásában és szervezői képességében kételkedtünk, erről percig sem volt szó! – hanem a mostoha körülmények, többek közt az anyagiak szűkössége is, táplálta ezt a kételyt. A mostoha körülmények, amelyekben erefelé sohasem volt hiány, s manapság sincs, főleg a kultúrát, a művészeteket illetően. Pénz- és haszoncentrikus, felelőtlenül eligénytelenedett, felületes társadalmunkban vajmi kevés figyelem, anyagi és erkölcsi támogatás, odafigyelés jut a művészeteknek. Ezért is tűnhetett két évvel ezelőtt már-már kivitelezhetetlennek ez a nagyszabású, gyönyörű vállalkozás. De lám, sikerült, nagyszerűen sikerült. Újólag bebizonyosodott, hogy az ügyszeretet, a szív, a konok kitartás nem ismer lehetetlent. A zene ünnepévé sikeredett a verseny, városunk művészeti, zenei életének kimagasló, páratlan eseményévé.

Páratlan eseményévé mondom. Páratlan a szó valós és átvitt értelmében is. Páratlan azért, mert a világon egyedüli ilyen jellegű verseny, s páratlan a művészi élmény tekintetében is, amellyel az idesereglett karmesterek, ezek a nagyszerű művészemberek megajándékozták tájaink zene-, illetve operakedvelő közönségét. Egyszersmind tisztelgés, a maga nemében páratlan főhajtás nagy zeneszerzőnk, a XX. század kimagasló zenei alkotójának, Bartók Bélának a művészete előtt. Számunkra, magyarok számára ez külön öröm és megtiszteltetés.

S hadd fejezzem be azzal, amivel kezdtem, a „Ki hitte volná?”-val.

Mondom tehát, ki hitte volna, hogy – a mostoha körülmények ellenére is – most újra Bartók Béla operakarmester-verseny , hogy néhány napig ismét rajtunk, Kolozsváron s a kolozsvári magyar operán „a világ szeme”?! Húsz ország közel negyven karmestere ismét eljött hozzánk, Kolozsvárra, a zene, az opera fővárosává tenni néhány napra Erdély fővárosát. Sikerült tehát. Ismét sikerült! A szív, az ügyszeretet, az akarat – A ZENE ismét diadalmaskodott a kishitűségen és a mostoha körülményeken.

Méltán illesse köszönet érte a szervezőket, a Kolozsvári Magyar Opera csupaszív közösségét és a versenyző karmestereket is, akik a világ minden tájáról, Kanadától Kínáig, az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig eljöttek most városunkba. Nagy-nagy szeretettel és tisztelettel fogadjuk őket, s azt szeretnők, azon leszünk, hogy érezzék itthon - otthon magukat, s barátainkként pályájuk csúcsán se feledkezzenek rólunk, városunkról, a zene-, az operakedvelő kolozsváriakról, operánkról!

Tisztelettel és köszönettel,

Molnos Lajos

Kolozsvár

2007. május 2.

***

A Mi Házunk, a Kolozsvári Magyar Opera a maga nemében egyedülálló intézmény.

Egyedülálló egyrészt abból a helyzetből adódóan, hogy Romániában a Mi Házunk az egyetlen hivatásos magyar zenés színház. Másrészt azért is egyedülálló a Mi Házunk, mert világszerte az egyedüli operaház, amely előadásainak jelentős részét nem az állam hivatalos nyelvén, hanem egy kisebbségben élő közösségén, magyarul mutatja be.

És íme, egyedülállóak vagyunk abban is, hogy operakarmesterek számára világvetélkedőt csak a Mi Házunk szervez.

Egyedülállóságunk sok sikert és dicsőséget jelent, de ugyanakkor állandó kihívást, felelőséget és művészi terhet ró társulatunkra. Az elmúlt több mint 2 évszázadban, folyamatos működés mellett számtalan különböző természetű megpróbáltatást állt ki intézményünk felemelt fejjel. Magától értetődik tehát az is, hogy ma, 2007-ben is nyugodt lelkiismerettel, alapos, magas színvonalú szakmai felkészültséggel állunk a földkerekség bármely sarkából érkező operaszakértő muzsikus elé. Meggyőződésem, hogy ilyen feladat elvégzésére csak morálisan ép, művészi értékközpontú társulat intézménye képes. A Mi Házunk ilyen.

Szép Gyula

a Kolozsvári Magyar Opera
aligazgatója

Résztvevők

36 versenyző 17 országból: Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Belgium, Brazília, Bulgária, Ciprus, Dánia, Fehéroroszország, Franciaország, Hollandia, Ja­pán, Kanada, Mexikó, Nagy Britannia, Olaszország, Svájc, Új Zéland.

A verseny műsora

I. versenyszakasz (36 versenyzővel): május 29 – június 1. (részletek Verdi Traviata és Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából)

II. versenyszakasz (20 továbbjutóval): június 2 – 6. (Puccini: Tosca és Leoncavallo: Bajazzók)

Döntő (6 versenyzővel): június 7– 8. (Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára)

A nyertesek kihirdetése június 8-án

Díjazottak ünnepi operagálája, díjkiosztás

június 10-én.

Díjak

Az első három helyezett díszoklevelet, pénzjutalmat, valamint fellépési lehetőséget kap különböző európai operaházaknál.

Támogatók:

ConsCluj
Communitas
NKA
Hotel Napoca
Texas
MicroInf


Festival design & webpage by
István Molnár • Lizard Ltd.

== webmaster's e-mail ==